Jogi információk

Elállás joga
A megrendelt termék kézhez vételétől számított nyolc munkanapon belül a vevőnek joga van elállni vásárlási szándékától. Ebben az esetben a terméket forgalmazó cég köteles a kifizetett vételárat visszatéríteni a vásárlónak, legkésőbb az elállást, illetve a termék visszaszolgáltatását követő harminc napon belül. A visszatérítés a szállítási költségre nem vonatkozik, valamint a termék visszajuttatásának költsége is a vevőt terheli.
Jelen dokumentumban nem szabályzott kérdésekkel kapcsolatban lásd:
A távollevők között kötött szerződésekről szóló 17/1999. (II. 5.) Korm. rendeletet.
Elállási jog gyakorlásának menete
Amennyiben elállási jogával kíván élni, azt írásban, levélben vagy e-mailben teheti meg, hivatkozva a termékre és a megrendelés azonosítójára. Elállási jogát a termék kézhezvételétől számított 8 munkanapon belül teheti meg.Postai levél útján történő elállásnál a levél postára adásának dátumát vesszük figyelme a 8 munkanap beszámításakor. A levelet lehetőleg ajánlott levélként adja fel, hogy
egyértelműen bizonyítható legyen a feladás dátuma.
A megrendelt terméket juttassa vissza cégünk címére. A visszaküldéssel felmerülő postai költségek a vásárlót terhelik. A terméket ne utánvéttel küldje vissza! Az utánvéttel visszaküldött csomagot nem áll módunkban átvenni, annak visszajuttatásának költsége is vevőt terheli!
A nem rendeltetésszerűen használt termékre a garancia nem vonatkozik. Illetve a nem rendeltetésszerű használatból eredő károk megfizetése is vásárlót terheli. A termék visszaküldést követő harminc napon belül a termék árát a megadott számlaszámra visszautaljuk.
Panaszkezelés
Megrendeléssel, termékeinkkel kapcsolatos észrevételeit az alábbi elérhetőségeken teheti meg:
  • Virág Borbála ügyintéző
  • 2525 Bajna, Nagytabán u. 80.
  • Tel.: (06) 30/ 944 35 07
  • ganumed@t-email.hu
Adatkezelés
Az webáruház használata során rendelkezésére bocsátott személyes adatait bizalmasan kezeljük, harmadik fél részére nem adjuk át. Ez alól kivételt jelentenek az alvállalkozónak szükségesen megadott adatok, melyek nélkül a rendelés teljesítése nem kivitelezhető, például a futárszolgálatnak átadott kiszállításhoz szükséges információk.
A webáruház böngészése során technikai információk kerülnek rögzítésre(például log fájlok formájában, melyek tartalmazzák a felhasználó ip címét, az időpontot, a meglátogatott oldal URL-jét), mely személyes azonosításra nem használható, de statisztikai célokat szolgál. A rendszer adatokat tárol a felhasználó számítógépén is úgynevezett sütik formájában (cookie). A sütik a felhasználó személyének azonosítására nem alkalmasak, és a munkamenet idején élnek. A webáruház rendszer használatához a böngészőjében a cookie-k használatát engedélyezni
szükséges, enélkül bizonyos funkciók működésképtelenek.
A megrendelt termékről számla készül, melynek tárolása a hatályos jogszabályokban előírt
módon és ideig tárolásra kerül.
Adatainak törlését a rendszerből, módosítását bármikor írásban kérheti, de ettől független módon törölheti magát az esetlegesen hírlevélre feliratkozottak listájáról, anélkül hogy regisztrációja törlésre kerülne. A hírlevélről leiratkozni vagy levélben, e-mailben, vagy a hírlevelek alján található „Leiratkozás” link segítségével is megteheti.
Adatkezelési számok
  • Webáruház üzemeltetés: Ganü635151948084546000
  • Regisztráció: Ganü635151955153246000
  • Hírlevél: Ganü635151957535606000
  • Kapcsolódó szolgáltatások: Ganü635151958563636000